Keletkezés: 2018
Típus: original (fanfic jelleggel) - one-shot
Besorolás: A/A, sci-fi, schoolwork, OC, Lucy POV
Korhatár: G vagy 12+
Terjedelem: 1035 szó (51 mondat)
Idő & helyszín: több időben és helyen játszódik
Karakterek: Lucy Baxter, Morrigan, Rick, Leo, Esther, Gladys, Gary, Noah Griffen, Julia Monfen, Frank Griffen
Inspiráció, hangulat: DC’s Legends of Tomorrow sorozat
Megjegyzés: Ezt a fogalmazást még gimiben írtam dráma órára: emlékekről és/vagy olyan dolgokról szól, amikor egy múltbéli esemény beleszól a jelenbe.
Időpontok közötti tér
A nevem Lucy Baxter és már egy olyan világba születtem, ahol azok is léteztek már, amik anno még csak maximum az emberek fantáziájában éltek. Hat társammal az USA kormányának dolgozunk egy különleges csapatot alkotva. Mind a heten egyedi képességekkel rendelkezünk és feladatunk az idővonal megvédése. Munkánkat egy mesterséges intelligenciával rendelkező időutazó hajó segíti. Jelenleg egy olyan ismeretlen gonoszt próbálunk legyőzni és elkapni, aki a Morrigan kódnevet kapta és fenekestül felfordítaná a teljes világot, ezzel több katasztrofális dolgot okozva.
– Elvesztettük! – csapott az asztalra idegesen Rick, a csapat vezetője.
– Nyugi! Biztos van más megoldás – szólaltam meg bizonytalanul. Érződött is a hangomban, hogy ezt még én sem hiszem el.
– Miért nem utazunk vissza és ezúttal nem hagyjuk elveszni? – vetődött fel a kérdés a háttérben, miközben az illető a kezében lévő sörösüveggel hadonászott.
– Hülye vagy? – kérdezte szinte reflexből Rick kicsit feszülten. De aztán vett egy mély levegőt és belekezdett a magyarázatba, amit mellesleg már többször is hallottunk az elmúlt évek alatt – Nem utazhatunk olyan időbe, ahol már voltunk. Ha duplázzuk magunkat és találkozunk önmagunkkal akkor nem leszünk jobbak a fránya Morrigan-nél. Vagy egy időhurkot képeznénk vagy pedig az idő, mint olyan, befordulna önmagába. Vagy legrosszabb esetben az idő anyaga elkezdene foszlani, ki tudja mit okozva.
– De kezdünk kifogyni a lehetőségekből és nem hangzott még el jobb ötlet. Ha óvatosak vagyunk, akkor elkerülhetjük őket, mármint önmagunkat. Elvesztettük Leot, nem hagyhatjuk hogy többet is elvegyen tőlünk – állt fel a székből Esther.
– Jó, rendben – adta be végül a derekát a csapat vezetője is, de bár ne tette volna – Gladys, az irány újra Budapest, 2018 március 25. 8:30 – adta ki a parancsot a hajó mesterséges intelligenciájának.
– Ezt nem tanácsolnám, Kapitány – reagálta le Gladys, de mivel nem igazán volt arra tervezve, hogy megtagadja a parancsokat, ezért teljesítette a parancsot – De ez esetben azt javasolnám, hogy kössék be magukat! Rázós lesz az út.
2018, Budapest
Ahogy először se, úgy másodszorra se volt könnyű helyet találni a hajónak Budapest kellős közepén. Főleg, hogy lehető legtávolabb akartunk leszállni a múltbéli önmagunk hajójától és mivel megbolygattuk az időt, ezért utunkat az időviharok is nehezítették. Bár már mindannyian gyakorlott időutazók voltunk, ez az út nekünk is betett. Rövid időre el is felejtettem rendesen beszélni és valami halandzsa nyelven kezdtem el hablatyolni, az utazás egy mellékhatásaként. De később mikor a szervezetem hozzászokott a dologhoz, akkor újra normális lett minden. Közben mielőtt bárki észrevehette volna a hajót, az láthatatlan módba váltott. Majd mivel ebben a korban nem volt szükséges speciális öltözéket előállítani, ezért azzal másodszor se foglalkoztunk, csak arra figyeltünk, hogy legalább ugyanúgy nézzünk ki, mint legutóbb. Örültem, hogy végre nem egy olyan korszakba mentünk, ahol például a nők kényelmetlen fűzős ruhát hordtak.
A csapat még átbeszélte a tervet, hogy a lehető legkisebb galibát okozzuk. Megegyeztünk, hogy párokba szerveződünk és úgy követjük a másik csapatot, így kevésbé lesz feltűnő. De aztán mégis észrevettek minket és körbevettek. Még szerencse, hogy egy elhagyatott terepen voltunk, különben sok ember már rég megnézett volna minket. Egy ideig megpróbáltunk valahogy kikerülni az egészből, de amikor már tudatosult bennem, hogy ennél már nem lehet rosszabb, akkor bevallottam, hogy a visszautazott jövőbeli ének vagyunk, mert a küldetés először nem fog sikerülni. Ők persze voltak olyan kedvesek és lehülyéztek. Majd amikor lenyugodtak a kedélyek, akkor együtt próbáltuk kitalálni a megoldást, hogy megszerezzük még a Morrigan előtt a Halál amulettjét, ami persze nem volt mágikus, de rendkívül veszélyes fegyvernek számított.
A nap hátralévő része ugyanúgy telt el, ahogy eredetileg is, csak ugye duplán léteztünk abban az időpontban. Folyamatosan jöttek is az időviharok mindenfelől, ami annak anyagának sérülését jelezte, de minket ez akkor még nemigen érdekelt.
Aztán jött az a rész, amikor összefutottunk a Morrigan-nel, persze nem a valódi alakjában. Újra szembeszálltunk vele és én megint mindent beleadtam, mint a másik Lucy is. Már azt hittem, hogy megint elveszítjük, de aztán végül sikerült megszereznünk az amulettet, ezzel legyengítve a nőt. A Morrigan először csak nézett, de aztán elteleportált onnan. Örültünk, hogy ezúttal sikerült és kihasználtuk az alkalmat, hogy elbúcsúzzunk a másik csapattól. Később amikor elkezdtünk felszállni a hajóval, akkor mintha a szemem sarkából láttam volna lezuhanni egy repülőt, de azt akkor a fáradtságnak tudtam be.
2266, USA
Mivel sikerült a küldetés, amivel megbíztak, ezért kötelességünk volt visszatérni a főhadiszállásra és jelentést benyújtani, az amulett biztonságba helyezéséről nem is beszélve. A visszafele út során viszont beleütköztünk egy újabb időviharba, ami most sokkal erősebb volt, mint a korábbiak. Elkapta a hajót és kilökte az időpontok közötti térből, egyenesen Los Angelesbe. Bár az időpontot eltalálta, a helyet nem igazán, mert New Yorkba kellett volna mennünk. A csapatunk teljesen bepánikolt, mivel zuhanásunk közben le is szedtünk pár épületből pár emeletet. Ez végül azzal végződött, hogy keményen belecsapódtunk az aszfaltba. Mindenki megszédült ettől az egésztől, de amikor fel tudtam állni a székemből, azonnal elképedtem. Dinók mászkáltak az utakon, miközben talán a Big Ben is valahogy Los Angelesbe került.
– Srácok, azt hiszem összetörtük az Időt – szólaltam meg még mindig még mindig az anakronizmust bámulva.
Hetekkel később végül sikerült megoldani ezeknek a problémáknak a nagyobb részét. Miután Julius Caesart is sikerült visszavinnünk a saját idejébe, akkor végül elmehettünk New Yorkba, ahol ért a legnagyobb meglepetés.
– Szia Gary – üdvözöltem az egyik kollégámat – Hol van Mr. Griffen?
– Milyen Mr. Griffen? – kérdezett vissza.
– Hát Noah Griffen, az egész időutazásért felelős intézmény igazgatója.
– Nem tudom kiről beszélsz, de a Nagyfőnök az Julia Monfen – hangsúlyozta ki a nevét. Úgy tűnik valamiért már nem férfi, hanem egy olyan nő a főnököm, akit elvileg Noah ölt meg véletlenül. Egyből beugrott az a repülős jelenet, szóval rá is kerestem. Az archív fájlok szerint azon a napon a repülő hirtelen és csúnyán lezuhant és fel is robbant. Még ha a zuhanás nem, a robbanás mindenkit megölt, beleértve az akkor üzleti útjáról hazajövő Frank Griffent is. Tehát ha Frank Griffen még azelőtt halt meg, mielőtt megnősült és lett volna gyereke, akkor a volt főnököm sose született meg, tehát figyelmetlenségből hagytuk kitörölni őt a valóságból. Julia pedig ezért maradt életben, mert így senki sem ölte meg. Ekkor fogadtam meg, hogy sose fogom többet engedni, hogy bárki is szórakozzon a múlttal, mert kihatással lesz a jelenre és a jövőre is.
Comments